Datenschutz

2003 nyara van. A feleségemmel és hat francia baráttal először vagyok Budapesten. Egy kis kispesti panzióban lakunk. Negyven fok van árnyékban.

– Akarunk budapesti operaházba menni – mondják a barátok – jegyeket kaphatunk a mai előadásra.

Én minden régi házban tüztől félek, de nem mondok semmit.

Megyünk a Hattyúk Tavát megnézni.

Az előadás alatt meleg a levegő.

Nagyon meleg van.

Túl meleg van.

Forróság van!

Hirtelen egy éles sikolyt hallok: – Tűz van a színpadon!!!

Azután egy német turista: – Hilfe, Feuer!

Valamennyi ember sikít ki milyen nyelvet beszél és rohan és az utcára kifut.

Én is szeretnék az utcára menni, de nem tudok.

A feleségem és a barátok már messze vannak, de én nem tudok menni.

Egy láng elkezdi égetni a jobb karom.

Sikítok...

Egy liter hideg víz felébreszt engem.

A barátok nevetnek.

– Aludt – mondja a feleségem nekik – és álmodott.

Álmodtam!

Körben a gyepet látom. A kispesti uszodában vagyunk.

Milyen megkönnyebbülés!

– Most mit csinálunk? – a barátokról kérdezem.

– A panzióba megyünk.

– Miért? Csak öt óra van.

– Átöltözünk az operához és a városba megyünk metróval.

– Mit nézünk meg?

– A Hattyúk Tavát.